Elektromos cigaretta, hogy ne mérgezd környzeted

Az idei év elejétől erőteljesen megszigorodtak a dohányzást korlátozó törvények. A zárt közforgalmú terekben már egyáltalán nem lehet rágyújtani, sőt a buszmegállók vagy éppen a vonatok is tiltott hellyé váltak. Bizonyos közintézmények területén, mint mondjuk az iskolák vagy éppen a kórházak, pedig még kijelölt dohányzóhelyek sem létesíthetőek. Egy kemény dohányos számára ez maga a rémálom, de nincs mit tenni bele kell törődni vagy éppenséggel le kell szokni, ám ha ez nem megy, akkor az elektromos cigaretta jelentheti a megoldást. Az elektromos cigarettát, lévén nincsenek kifelé távozó, a környezetünkben lévőket károsító égéstermékek, bárhol szívhatja az ember. Az égéstermékek hiányából adódóan a kellemetlen szaggal sem zavarjuk majd a körülöttünk lévőket, sőt az aromával ellátott patronoknak köszönhetően még akár kellemes illatot is eregethetünk az elektromos cigaretta használata közben.

AdWords Kupon